Szóval állatok. Na igen, szeretem őket, de azért tudom hol a határ. Aha. Persze. Ez inkább Bebu...
-Úúúúúúúristeeeeen kiskutyaaaaaaa! - visongtam, mire az összes ember elkezdett bámulni, én meg csak mint egy elmebeteg, odaugrándoztam a kutyulihoz (szegény, szerintem sokkot kapott), és a "na ki a legédesebb a világon?" kérdést egymás után ötvenezerszer feltéve simogatni kezdtem. Hogy normális vagyok-e? Nem hinném.
Kb. 10 percig csak ott visongtam és gügyögtem. Áááá nem lehettem gáz. Valószínűleg Bebuban fellobbant, hogy "ééén nem ismerem ezt az idiótát...". Megértem. Biztos, hogy nagyon égett miattam.
Nem sokkal később megérkezett a busz, így ott kellett hagynom a kutyust. Brühühü. Betti nem nagyon sajnálta. Én annál inkább. Miután felszálltunk a buszra, állandóan arról panaszkodtam, hogy miért nem maradhattam??? Igen, én az érett 17 éves.
Amikor megérkeztünk a plázához, rögtön megakadt a szemem egy plakáton. Bebu lefordította és az volt odaírva, hogy "dedikálás". És megnit az öt srác, meg a galamb.
-Regiii, oda kell mennünk! - jelentette ki Betti. Aztán rájöttünk, hogy semmilyen cuccunk nincs amit lehet dedikálni, így úgy döntöttünk, azt vesszük karácsonyra. Én vettem LB-mnek egy bögrét, ő meg vett nekem egy csomó karkötőt. Pluszba még beszereztünk egy-egy posztert amit aláíratunk.
Beálltunk az egyik sorba, és egy óra várakozás után oda is jutottunk. Nem túlzok, az még egy jó időnek számít, vagy 200-an álltak előttünk.
Mikor végre sikerült odajutnunk, kiderült, hogy én a zöld szemű göndörke sorába álltam be. Amikor belenéztem a szemébe egyszerűen lefagytam, és még a nevemet sem tudtam kinyögni. Aztán vagy sikerült kimondani, hogy Regi, vagy ő egy telepata. Inkább az elsőre szavaznék.
Végezetül az lett az eredmény, hogy "előkarácsonyt" tartottunk, és megbeszéltük, hogy már csak csokit veszünk egymásnak.
Aztán Bebu olyat közölt velem, hogy azt hittem kiköpöm a teát amit ittam.
-Te hallod. Szerintem tetszel a göndörnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése